A bél egészsége és a probiotikumok

Az immunrendszer megfelelő működésének támogatása, illetve erősítése mellett elengedhetetlen a bélflóra egészségének megőrzésére is, a bélflóra is felelős ugyanis a kórokozókkal szembeni védelemért. A bél életünk igazán fontos motorja, amely az élelmiszerek megfelelő emésztésének biztosítása mellett számos más folyamatot is befolyásol, így ha a bélrendszer nem működik megfelelően, az az egész testet érinti. Mely tényezők befolyásolhatják a bélrendszer megfelelő működését? A környezeti hatások, az állandó stressz, a túlhajszoltság, a mozgásszegény életmód, a dohányzás, a túlzott alkoholfogyasztás, de a betegségek, illetve a gyógyszerek fogyasztása is nagy mértékben károsítja és hátráltatja a bélrendszer megfelelő működését. A következőkben ismerjük meg, mit tehetünk annak érdekében, hogy egészségesek maradhassanak a beleink, illetve a bélrendszer megfelelően működhessen. 

probio

A bélrendszer egészségének megőrzése

Ahhoz, hogy beleink egészségesek maradhassanak elengedhetetlen a megfelelő táplálkozás, vagyis fogyasszunk sok zöldséget, gyümölcsöt és kerüljük a cukrot, valamint a tartósítószereket tartalmazó és feldolgozott élelmiszereket egyaránt. A megfelelő mennyiségű folyadék fogyasztás is fontos szerepet játszik, amely lehetőleg friss víz legyen. Valamint ezek mellett nélkülözhetetlen a mozgás, a stressz és a felesleges gyógyszeres kezelések kerülése is. Nagy segítség azonban még ha napi rendszerességgel fogyasztunk aktív bélbaktériumokat. A probiotikus és prebiotikus élelmiszerek és kiegészítők egyaránt elősegítik az egészséges mikroorganizmusok növekedését a szervezetben. Már az 1900-as években rájöttek arra, hogy bizonyos baktériumok képesek javítani az emberi egészséget, de egészen a közelmúltig ez a tény nem volt a köztudatban. Ma már a prebiotikumokat és probiotikumokat széles körben használják általában a gasztrointesztinális problémák kezelésére és megelőzésére.

Jó baktériumok

A szervezetben több milliárd olyan baktérium található, amelyek abban segítenek, hogy egészségesek maradjunk. Ezen baktériumok legnagyobb százaléka a belekben található meg. Feladatuk az emésztés segítése és a K-vitamin felszívása. Ha e jótékony baktériumok száma lecsökken, akkor olyan problémák jelentkezhetnek, mint az emésztési rendellenességek vagy a gyomor-bél problémák. Az egészséges bélflóra helyreállításához probiotikumokra és prebiotikumokra van szükségünk.

A probiotikumok

A probiotikumok olyan élő mikroorganizmusok, amik pozitív hatással vannak az egészségre. Leggyakrabban a kiegészítőknek köszönhetően juthatunk hozzájuk, de nagy koncentrációban jelen vannak az erjesztett tejtermékekben, a szójás termékekben és a savanyított káposztában is. A probiotikumok olyan speciális baktériumok, amik képesek túlélni az emésztést, így a gyomorból sértetlenül kerülnek át a bélbe, ahol képesek elszaporodni.

A prebiotikumok

A prebiotikumok olyan anyagok, amelyek ösztönzik a hasznos baktériumok növekedését. A probiotikumok olyan élő mikroorganizmusok, amik nem találhatóak meg az élelmiszerekben. Ezek olyan szénhidrátok, amiket az emberi szervezet nem képes megemészteni. A prebiotikumok ösztönözhetik az élő jó baktériumok szaporodását az egész szervezetben és segítheti a probiotikumok növekedését és fenntartását.

Synbiotikumok

A probiotikumok és prebiotikumok kombinációját nevezik szinbiotikumoknak. Ezek a terápiák minősülnek a leghatékonyabbnak.

Probiotikumok rendelése

Dr. Chen Probikum 7 Fortekapszula 60 db

Dr. Chen Probikum 7 Forte kapszula 60 db

A Probikum 7 Forte kapszula fogyasztása elősegíti a felborult mikrobiális egyensúly (jótékony és káros baktériumok aránya) helyreállítását.

Ár: 3695 Ft
Megnézem

Caleido Mega PROBIOTIKUMkapszula 60 db

Caleido Mega PROBIOTIKUM kapszula 60 db

9-féle baktériumtörzset tartalmazó probiotikum az immunrendszer és az emésztőrendszer támogatására. 

Ár: 3995 Ft
Megnézem
Újdonság

Vitaking Flora10 6ml (150csepp)

Vitaking Flora10 6ml (150 csepp)

A bélflóra egészségét fenntartó étrend-kiegészítő csepp

Ár: 3850 Ft
Megnézem
Újdonság

WTN MikrobaTOX 60db

WTN MikrobaTOX 60db

Detox formula természetes hatóanyagokkal

Ár: 5480 Ft
Megnézem
Újdonság

Freyagena Balance ProbioTRI-Cink 60db

Freyagena Balance Probio TRI-Cink 60db

Háromféle szerves cink egyedülálló keverékével, gyomorsavat túlélő baktériumokkal és egyéb értékes hatóanyagokkal.

Ár: 6390 Ft
Megnézem
Újdonság

Garuda Health SlimHarmonyProbio 60 db

Garuda Health SlimHarmony Probio 60 db

A termékben magas csíraszámban lévő szabadalmazott jótékony baktériumok hozzájárulhatnak a normál testsúly megtartásához, a felgyülemlett salakanyag eltávolításához.

Ár: 9590 Ft
Megnézem
Még nem érkezett értékelés. Légy te az első!